Csütörtök. Ma írtam le az előbbi hetet. Minden nap elég pörgős, még mindig. Reggel Mónival elkezdtük átvenni az e heti óráinkon elhangzottakat, és a szavakat kiszótárazni. Piszok nehéz még, sznte minden alap szót ki kell még keresni. Megéri, mert egy -egy professzor ugyanazokat a szavakat hajlamos sokszor használni. Délben megjött Móni barátnője, Melinda. És vele együtt egy hűtőszekrénnyi kaja Móni szüleitől. Itt még nem ettünk menzán, de ha ez így folytatódik, akkor nem is lesz rá szükség...

Délután Mónival bementünk a mai napi egyetlen, az e heti utolsó óránkra. Többet értettem, mint a múltkor. Kezdek reménykedni. Estére meghívott az amerikai minket töklevesre. Norbi otthon van jelenleg, Móni a barátnőjével inkább a várost nézte meg, így egyedül mentem. A töklevest ne igazán komálom, de azt hiszem ez a leves bebizonyította az örökigazságot, hogy mindent meg kell kóstolni. Az amerikai olyan levest főzött, hogy elbújhatnak a mai lányok főzőtudományban, tisztelet a kivételnek... Jövő héten a svédek fognak főzni, és úgy érzem közeledik a nap, amikor nekünk kell majd vagy nekem :O

Amúgy sikeresen lekéstük a buszt, így én a taxi helyett gyalogoltam, és futottam (mikor a kedvem úgy hozta), így a város másik végéből 45 perc alatt a koliban voltam. Mintha csak a Sárkányból mentem volna haza otthon, csak itt ez kicsit ismeretlenebb volt. Most már lassan hajnalodik, de ezt a Blogot mindenképp meg akartam írni. 3:00 lesz nemsokára. Holnap (ma), azaz pénteken 6 órakor kell kelnem, hogy elérjem a buszomat hazafelé. Szóval épp nem tudom, hogy lefeküdjek-e erre a kis időre:)

Az este egyébként egyébként is jól sikerült, kiderült például a két svédről (barát-barátnő), hogy jártak már Ausztráliában (a srác dolgozott ott), Kínában, Thaiföldön is. Sokat beszélgettünk, mikor épp milyen nyelven (angol-német döntően). Néha nekem is nehezemre esett, hogy ne angolul mondjak valamit, amior az jött a nyelvem hegyére. Az Egészségedre! egyébként a legtöbb a köreinkben edződött ERASMUS-os diáknak megy már székely akcentussal.