
Ma, szombaton okt. 8.-án átrendezetem a blogomat közép európai időzóna szerint. Korábban azért tapasztalhattátok, hogy össze vissza vannak a hírek. Ezután megpróbálom minden nap a dátumkijelzőt nem megbabrálva manipulálni azt, hogy mikor írok.
Ma volt a Retz-i ERASMUS kirándulás. Az egész nagyon tetszett. Reggel indultunk az egyik koli elől, busszal. Mintegy negyvenen. Vegyesen szerte Európából (a résztvevők nemzetiségei a teljesség igénye nélkül: cseh, szlovák, belga, amerikai, finn, svéd, német, osztrák, spanyol, görög, magyar..) Retz a cseh-osztrák határon található festői környezetben. Egy borvidék központja. Itt található Ausztria legnagyobb borospincéje, amit meg is néztünk. Jelenleg már inkább csak múzeumként funkcionál. Magyar vonatkozása, hogy még Corvinus Mátyás minősítette hivatalosan bortermelő területté a környéket, és adományozott valamilyen pecsétes okiratot az ittenieknek, amit az idegenvezető Mátyással együtt előszeretettel emlegetett.
Az óratoronyból (korábbi tanácsháza és templom) gyönyörű a kilátás, 360 fokos panoráma van. Még megvannak a város középkori falai is!!! Ez engem teljesen meghökkentett. Felülről ez jól látható volt. A városkapu a cseh határ felé például 1300-ban épült! Erre mondom én, hogy nem semmi. Itt található Ausztria egyedüli prímán múzeummá alakított, és berendezésében eredeti, jól felújított szélmalma is. Nagyon jól néz ki. Martfűn vannak hasonlók felénk, ezt onnan tudom, hogy fényképpel volt kiírva a magyar vonatkozás. Egy nagy vacsival zártuk a napot, amit a kirándulás ára fedezett, de valószínű, hogy ez már inkább ajándék volt. Annyit ehettünk, és annyi bort ihattunk, amennyit nem szégyelltünk.. Visszafogtuk magunkat, senki nem rúgott be! Nem tudom, hogy itt vajon ez lett volna-e Mo.-n? :) Azért ne higgyétek, hogy szerénykedtünk, szerintem a fél liter felett ittunk fejenként. Egyszer legalább nem a pénztárca szab határt, hanem a szabad akarat... Erre napra a szuper jelzőt kell adjam!
0 Comments:
Post a Comment
<< Home